KRAV MAGA NETWORK-Önvédelem oktatás-Kezdő edzések


Intenzív Oktatóképzés
Intenzív Oktatóképzés

Szervezetünk életútja során eljött a pillanat, amikor bővíteni szeretnénk országos elérhetőségünket. Szeretnénk új Classic Krav Maga oktatókat képezni egy intenzív kurzus keretében.

Elképzeléseink a képzési program eredményeiről:

- elsősorban vidéken szeretnénk új oktatókat, illetve Budapest agglomerációs körzetében

- új gondolatok, új ötletek, új személyiségek bevonzása a szervezetünkbe

 

A programban résztvevőkkel szemben támasztott igényeinkről:

- nem szeretnénk lejjebb adni az eddig kiharcolt minőségből, így a jelölteknek komoly oktatáson kell átesni

- a jelentkezéshez az alsó korhatár 20 év

- felső korhatár 45 év

- semmilyen küzdősport, harcművészeti előképzettség nem szükséges (persze, semmiképp nem hátrány). Elegendő ha elszánt vagy és kitartó.

 

A képzési programmal kapcsolatos fontos tudnivalók:

- a programban való részvétel nem jelenti automatikusan azt, hogy mindenkiből oktató lesz

- ez a program csak a kezdet: a jövőt hosszú távon képzeljük el, közös munkával, kölcsönös tisztelettel

- a program elkezdése nem kötelező, de a befejezése sem. Bármikor menet közben ki lehet szállni, mindkét félnek jogában áll elállni a további együttműködéstől

- előre nem kell befizetni semmit! A program kialakítása lehetővé teszi a folyamatos tanulást, de bármikor megszakítható.

- a sikeres kurzust követően szerződést kötünk, melyben minden fontos dolog rögzítve lesz. Ez előfeltétele az oktatásnak. A szerződés nem zsákbamacska, előre tudni fogod, miről szól.

 

Az Intenzív Oktatóképzés menete:

- vedd fel velünk a kapcsolatot, info@kravmaga.hu címre írt levéllel

- mi válaszlevélben tájékoztatunk, megbeszéljük a kezdéshez szükséges dolgokat

- ősszel elkezdjük a kurzus sorozatot, jellemzően hétvégén, Budapesten

- egy hetes kurzussal zárunk, sikeres vizsga esetén első szintű, Group Leader oktatói címet lehet megszerezni

 

Amit a jelentkező leveledben mindenképp írj meg:

- hány éves vagy

- mit sportoltál eddig

- hol laksz (elegendő a település)

- hol tartanál Krav Maga tréningeket (elegendő a település)

- mennyi időt szánnál az oktatásra, vagyis hetente hány másfél órás tréninget tudnál tartani

- van e valamilyen egészségügyi problémád

- írd meg azt is, ha hivatásos vagy (rendőr, katona stb.)

- milyen hosszú távra tervezel

- elérhetőségek: e-mail cím, telefonszám.